Barion Pixel

Rólunk

A mi történetünk…

…ha kb 3 éve valaki azt mondja nekem, hogy mentes sütiket fogok sütni, akkor csak mosolygok és legyintek rá …de ne szaladjunk ennyire előre.

Már egészen kiskoromban vonzott a sütés-főzés. Még alig voltam 10 éves, amikor már egyedül sütöttem tortát. Természetesen ezeket dokumentáltam is saját receptfüzetben. 😛  Vendéglátóipari középiskolába jártam, így megtanultam rengeteg konyhai fortélyt. A családom és barátaim nagy örömére sokat tüsténkedtem a tűzhely körül. Ekkor még a hagyományos gasztronómia felé kacsintgattam…

…igazán 2017. október 16-án vett gyökeres fordulatot az életem. Sose felejtem el a dátumot, mert beleégett az agyamba és ekkortól datálom az új életemet. Azon a napon tudtam meg, hogy a 22 hónapos kislányom idegrendszeri problémás. Megfordult velem a világ és pillanatok alatt beleástam magam a létező összes elérhető információba. Rájöttem, hogy sajnos nem is olyan ritka ez a probléma és évről évre egyre több gyerek küszködik ezzel. Miután elmélyültem ebben a témában, meglepve olvastam rengeteg fórumon és tudományos kutatásban, hogy az idegrendszeri zavarok szinte minden esetben emésztőszervi intoleranciával és emésztési gondokkal párosulnak. Gyorsan csináltattam is egy ételintoleranciát a lányomnak és sajnos ez be is bizonyosodott. Tej-, glutén- és tojásfehérje érzékeny. Mivel a neurológus azt ajánlottam, hogy az allergéneket vonjam ki a gyerek étrendjéből, így egy időre mentes konyhát vezettem be, hogy megfigyeljem a reakciókat. Szkeptikus voltam az eredménnyel kapcsolatban, de be kellett látnom,hogy MŰKÖDIK!  Az allergének elhagyása után, gőzerővel elkezdett fejlődni a kislányom és megindult a beszéde, behozta a lemaradásai nagy részét, eltűntek a hiperaktív tünetek, a szétszórtság és felzárkózott a korosztályához. Ekkor eldöntöttem, hogy ezen az úton haladok tovább és mindent meg fogok tenni azért, hogy a kedvében járjak és olyanokat süssek főzzek neki, ami finom, allergén mentes és tápláló. Miután jobban körbenéztem az ismeretségi körömben, döbbentem láttam, hogy szinte minden 3. ember allergiás valamire. Ez még jobban felkeltette az érdeklődésemet és egyre több időt fordítottam a konyhám megreformálására. Elkezdtem kísérletezgetni, hogy hogyan tudnék az allergén hozzávalók nélkül is finom, mutatós süteményeket csinálni. Egyre több tortát fejlesztettem ki, amik a hagyományos ízekhez szokott ismerőseimnek, barátaimnak és a családomnak is ízlett. Innek jött az ötlet, hogy beiratkozzak egy  cukrász iskolába és hivatásszerűen is foglalkozzam a sütéssel.

Most pedig elhoztam Nektek is az Édes kis semmiségeket. Sok szeretettel sütöttem, allergénmentesen 🙂

Munkáimról

Minden tortánk glutén-, tej-, tojás- és cukormentes
Az alapanyagok kiválasztásánál aprólékosan figyelünk a bio verzióra, a nyomokban megtalálható allergénekre és a keresztszennyeződés elkerülésére.
Süteményeinket fogyaszthatják:
• Gluténallergiások
• Tejallergiások
• Tejfehérje és tejcukor allergiások
• Tojásallergiások
• Cukorbetegek (figyelembe véve a gyümölcsök és csonthéjasok természetes gyümölcscukor tartalmát)

• Diétázók

 

Vedd fel velem a kapcsolatot

1
    1
    Kosarad
    Mákos guba torta - 8 szeletes
    Kiszerelés:

    8 szeletes

    1 X 9,900 Ft = 9,900 Ft
    Close Bitnami banner
    Bitnami